Mivel a nyárnak hivatalosan is vége, érdemes testünket és lelkünket is felkészíteni a hidegebb, téli időszakra. A bőrünket számos olyan környezeti hatás éri nyár folyamán – gondoljunk csak a forróságra, erős égető napfényre, UV sugárzásra –  amely megviseli bőrünket és bizonyos kezelések hatékonyságát és eredményességét is befolyásolják. Éppen ezért, a következő blogbejegyzésben bemutatom, némely kezeléseket miért is érdemes inkább az őszi-téli időszakban végezni, valamint hogy miért ajánlott kúraszerűen alkalmazni ezeket. 

A regeneráló, bőrmegújító kezelések érdemes a nyarat követően sort keríteni. Miért? Az ilyen arckezeléseknél, apró tűkkel és savakkal mikrosérüléseket ejtünk a bőr felszínén. Ezekre a szemmel nem látható kis “sérülésekre” reagál a szervezetünk, azzal, hogy beindítja a bőrünk önmegújító folyamatát. Eredményképpen már azonnal látható változásokat tudunk elérni. A bőr felső szaru rétegét és a hámréteg részleges eltávolítását idézzük elő ilyenkor. Ezekkel az eljárásokkal a bőr hatékonyabban képes magába szívni a hatóanyagokat, ugymond erősebben lélegzik, valamint a szerkezete is megújul.

Miért ősszel és télen ajánlott inkább elvégezni ezeket a kezeléseket?

Az apró sérülések miatt a kezelések után a bőr sokkal érzékenyebb lesz, és bőrünk fokozottan fényérzékennyé válik. Éppen ezért, minden esetben kerülni kell a napfényt, szoláriumot, és mindent, ami erős hőnek teszi ki az arcbőrünket. Fényvédő használata ilyenkor méginkább elengedhetetlen, ezért legalább 30-50 SPF krémet használjunk, akkor is ha a kezelést ősszel vagy télen ejtjük meg.  Ezen felül az izzadást is kerülni kell, a verejtékezéssel könnyebben jutnak bőrünkre szennyeződések.  Ez a nyári hőségben sokszor elkerülhetetlen, ezért is tanácsos az őszi-téli szezonban kezdeni az arckezeléseket.

 

 

 

Miért van szükség a kúraszerűségre?

A kezelés során kiváltott hatások, mint a kollagén és elasztin rostok tényleges megújulása csak ismételt kezelések hatására következik be. Így hosszú távon tudunk tartós hatást elérni, ami sokkal intenzívebb mintha csak egyszer végeznénk el a folyamatot. Ezért is ajánlom minden vendégemnek a több alkalmas kúrát, melyet személyre szabottan tervezünk meg, és haladunk az eredmények tekintetében. A pontosan betartott kúrák után, csak ritkább, fenntartó kezelésekre van szükség, amennyiben elértük a  kívánt állapotot.

Milyen őszi kezelésekkel várlak? 

  • A savas hámlasztásokat Mesotica savakkal végzem, amelyek közvetlenül hatnak a bőrszövetre, stimulálják a sejteket és a kollagéntermelődést. Ezzel hatékonyan tudjuk kezelni a tág pórusokat, hegeket, pattanásokat, felszíni ráncokat vagy a májfoltokat. 
  • Mikrodermabráziós arckezelés az elhalt, felesleges hámsejteket képes eltávolítani, valamint felgyorsítja az újak termelődését. A gyémántfejes bőrcsiszolás a lelassult hámlási folyamatból adódó megvastagodott bőrt képes megújítani teljesen fájdalommentesen.
  • A Mezopen arckezelés, apró tűk segítségével indítja be a bőr regeneráló folyamatait, azaz beindul a kollagén és az elasztin termelés. Ennek a kezelésnek a hatása szinte azonnal látható, célzottan tudjuk kezelni a  ráncokat a bőrön keresztül történő hatóanyag bejuttatásával.

A kúrák előtt mindenképp ajánlott a tisztító arckezelés hiszen így péládul a Mezopen kezelés közben nem akad bele a tű a miteszerekbe, nem kapkodja ki. Továbbá, a hatóanyagok sokkal jobban felszívódnak. 

Ha szeretnéd bőrödnek megadni a legjobb törődést és kipróbálnád a megújító kezelések csodáját, akkor várlak Téged is Budapest szívében a 13. kerületben, ahol szakértő kezekben tehetsz te is az egészséges és gyönyörű bőrért. Jelentkezz be hozzám elérhetőségeim egyikén.

A kúra férfi vendégeknek is ajánlott, így szeretettel várom őket is felfrissülni.

Ha te is ápolt, egészséges, és tökéletesen sima bőrre vágysz, várlak szeretettel Budapesten, a 13. kerületben.

Ha szeretnél még több hasonló bejegyzést olvasni és értesítést kapni a legújabb akcióimról, iratkozz fel a hírlevelemre: