Arcodon megjelentek az első korral járó jelek? Mélyebb ráncaid ellen keresel hatékony megoldást?
Az évek múlását mindannyian szeretnénk lassítani, különböző krémek, kezelések és beavatkozások állnak rendelkezésünkre, a tökéletes eredményt kínálva. Bár az orvosi beavatkozások látványos eredményekre képesek, a nagy kockázat miatt többségünk nem szívesen fekszik kés alá. Azonban, az orvosi hatékonyságú eredmények mára már a kozmetikában is elérhetőek, amelyek olyan innovatív, az orvostudományban is alkalmazott módszereket vettek át, amik teljesen biztonságos, kíméletes mégis szemmel látható változásra képesek a bőrfiatalítás terén. Ilyen a Thermális Rádiófrekvencia eljárása is, mely technológiája még sokak előtt nem ismert. A következőkben, bemutatom miért az egyik legjobb megoldás a ráncok és a bőrmegereszkedés kezelésére.
Hogyan is működik?
A rádiófrekvenciás kezelés alatt kibocsátott hullámokat a szervezet elnyeli, azok pedig hőt bocsátanak ki a folyamat közben. Ezt a felmelegedést használja ki az eljárás, azaz, a különböző mélységekben kifejtett hő dolgozik a kezelés közben. Ezt a módszert az orvostudományban már nagyon régóta használják, hiszen képesek vérzést csillapítani az elektromos áramból nyert rádiófrekvenciás rezgésekkel. A sok éves tapasztalatok és a techológiai fejlődés utat nyitott a szépészetben / kozmetikában is ennek használatára. Az általa kifejtett hatás egyre fókuszáltabbá és koordinálhatóbbá vált, és mára a rezgések mélységét is képesek vagyunk meghatározni.
Az értékes hőhatás mellett, a kezeléssel értékes hatóanyag bevitelt is el tudunk érni a mélyebb rétegekben, melyre azelőtt csak injekciózással / mezoterápiával volt lehetőség. A rádió frekvenciára éppen ezért volt jellemző a tű nélküli mezoterápia kifejezés, azonban, ahogyan azt már bemutattam, ennél sokkal tovább mutat az eljárás, hiszen bármilyen hatóanyag nélkül is, csupán a rezgések hő kifejtésével is eredményes hatást lehet elérni. Kontrollálhatósága miatt tudjuk állítani a hőhatás mértékét, idejét, ismétlődését, ami különböző területeken más és más konfigurációkat igényel.
Milyen eredményekre képes a kezelés?
A megfelelő időben elkezdett kezelések visszafordíthatják és hosszú távon meg is előzhetik az arcbőr látványos öregedését. 30-40 korban mikor a kollagén termelődés lelassul és a kötőszövetek meglazulnak, észrevesszük az első finom ráncokat. Már ekkor érdemes alkalmazni a kezelést, hiszen ezek a szövetek felelősek bőrünk tartásáért. A kezelés serkenti a kollagéntermelést, a kötőszöveti rostok termelődését, így feszesebb, rugalmasabb és fiatalosabb megjelenést kölcsönöz az arcnak. Az érettebb, mélyebb ráncoknál a hatás még látványosabb, ezért 40-50 éves korban sem kell lemondannunk a feszes és rugalmas arcbőrről.
A bőr tartásának visszanyerése és a bőr kollagén termelődésének serkentése nem csak a ráncok ellen bizonyult hatásosnak ezzel a kezeléssel. Hirtelen fogyás és hízás, terhesség utáni vagy a korral járó megereszkedett bőr helyreállításában is jelentős javulást eredményez, így testünk különböző területein bőrfeszesítőként is alkalmazható.
Mit kell tudni a kezelésekről?
Ha igazán tartós és szemmel látható bőrfiatalító és bőrfeszesítő hatásra vágysz, akkor a Thermális rádiofrekvencia kezeléseket a kezelést kúraszerűen egy évben 2 szer érdemes megismételni bőr állapotától függően. Fenntartó kezelésnek havonta egyszeri alkalommal ajánlott végezni. 4-6 alkalom után évekig tartó hatást lehet elérni, anélkül hogy plasztikai beavatkozáson menne keresztül a vendég: teljesen biztonságos hiszen nem okoz sebet / heget.
A kezelések hatása természetesen nem csupán a gép hatékonyságán múlik. Bízd magad olyan szakemberre, aki személyre szabottan végzi el a kezeléseket és gyakorlott a módszer helyes és hatékony elvégzésében.
Várlak Budapest belvárosban ezzel a lenyűgöző eljárással, hogy visszaadjam magabiztosságod, fiatalos megjelenésed, hogy hosszú távon élvezhesd bőröd ragyogó állapotát!